Személyes eszközök
Ön itt áll: Főoldal Szüléstörténetek Szüléstörténetek
« 2017. szeptember »
szeptember
HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
HipnoSzülése volt?

Ha Önnek HipnoSzülése volt, hálásak lennénk, ha megosztaná velünk szüléstörténetét, esetleg fotóját vagy videóját!

Beküldéshez vegye fel velünk a kapcsolatot a hipnoszules@gmail.com címen!
Az eredeti...

HypnoBirthing - az eredeti Mongan-módszer.

Ez a HipnoSzülés tanácsadó rendelkezik a HypnoBirthing Intézet oklevelével, és az Intézethez társulva, annak háttértámogatásával jogosult a teljes HypnoBirthing program oktatására.

 

null

 

HypnoBirthing Institute
Kérdése van?

Elérhetőségünk:

E-mail: hipnoszules@gmail.com
Telefon: +36 20 346 5721

 

Szüléstörténetek

Szüléstörténetek Mongan-módszerű szülésekről, az érintettek tollából.

Matyi születése

Tanfolyamra végül ez a kismama nem jutott el, de blogján megosztott története szép példa rá, hogy a könyv és a relaxációs CD segítségével önállóan is lehet HipnoSzülés szemléletmódban készülődni.

Kispötty születése

"Sok tépelődés, gondolkozás, keresés után megszületett a kisfiam egy vidéki kórházban.

Tudni kell, hogy volt egy erőszakos férjem, így nagyon nehezen kezelem az idegen érintéseket. Nos a terhességnél tudjuk, hogy bőven akad ilyen, főleg a kellemetlen fajtából. Ezért kerestem nagyon hamar magamnak egy fiatal, talpraesett, karakán nőgyógyászt, akiben bízni tudtam. Azt reméltem tőle, hogy híven híréhez, miszerint nem tartja magát "nagy fehérköpenynek", emberszámba fog venni és segítőm lesz. Ám a 20. hét környékén, amikor már bennem is egyre világosabbá vált, mit bírok és mit nem, kiderült, ő a protokoll oltárán áldozik, és hiába a nagy száj és a határozottság, amivel szembeszállt a helyi kórház rangidőseivel, nem jutunk közös nevezőre. Eddigre ugyanis biztosan éreztem, hogy a lehető legkevesebb orvosi közbeavatkozással szeretném világra hozni porontyunkat. Sokat olvastam szülősztorikat majd irodalmaztam és láttam, hogy a szinte kötelezően adott oxitocin brutál fájásokat, komplikációkat okozhat. Eleve riasztott az infúzióra kötöttség, számomra ez a súlyos betegek békjója. A dokim pedig ragaszkodott ehhez. Hiába kértem, hogy akkor legyen bármi közbeavatkozás, ha az indokolt, ő preventíven akarta beadni. Ekkor megváltam tőle.

Itt hosszas huzavona kezdődött. Elkezdtem körülnézni a "piacon", hol várhatom azt, hogy tiszteletben tartják a testemet és a benne lakó lényt, hol nem akarnak önkényesen, időre "megszüleszteni". Egyre határozottabban láttam, milyen kiszolgáltatott helyzetben is vagyok, hogy a célért, az egészséges babáért az orvosok rajtam simán átgázolnak. Ebbe meg törődjek bele, mert minden a gyerekért van. De én több fizikai atrocitást nem tudok, és nem is akarok elviselni. Plusz nem gondolom, hogy egy kis ember születésének azzá kell válnia. És a mai szemlélet egy nagyon kockázatos és roppant fájdalmas eseményként tekint a szülésre. Kialakult bennem a vágy, hogy a lehető legnyugodtabb körülmények között találkozhassak a kicsivel. A hagyományos szülésről alkotott kép ekkor megváltozott bennem.

Itt tennék egy kis kitérőt a saját magamról alkotott képre. Azt tapasztaltam, így hiszem nagyon erősen, hogy minden a fejben kezdődik. Ha valamit erősen akarunk, és mindent elkövetünk az ügy érdekében, sikerül. Hiszek a nagyon erős pozitív hozzáállás életemet jó irányba való terelésében. Hogy értsetek: pszichológiai kísérlet. Negatív attitűdű csoport nem látja meg a földre ledobott pénzt, hiszen nekik semmi sem sikerül. A pozitív szemléletű csoport észrevette. :) Kicsit közelebbi példa: szigorlatra készültem és lazításképp lementem edzeni. Mindig utáltam futni, de akkor az a gondolatom volt, hogy ha akarom, bármire képes vagyok. Felálltam a padra és lefutottam simán a magam szabta 20 percet. Így önbizalommal, azzal az érzéssel ültem le tanulni újra, hogy képes vagyok túllépni a korlátaimon, ha igazán akarom. Hát így álltam neki a szülésnek is. Eldöntöttem, hogy nem hiszek a környezetemnek, hogy nem engedek az orvosi protokollnak és megteszek mindent, hogy hagyjanak a magam módján szülni az ésszerűség határain belül.
Ilyen gondolatokkal találtam egy HipnoSzülés történetet. Ez a koncepció maximálisan illett abba a képbe, ami 30 év alatt a testem és a tudatom kapcsolatáról bennem kialakult. Mindig hittem, hogy a testem ura én vagyok és magamnak csak én szabhatok korlátokat. Ebben a tanfolyamban láttam a biztosítékot, hogy annyira tudom irányítani a szülést, hogy a jelenlévő orvosban fel se merüljön a rásegítés gondolata. Természetesen, ha indokolt lett volna, hagyok bármit. Erre az esetre külön treníroztam magam, ha infúzió, vágás, neadjisten császár kell, tudjam elfogadni.
Mire elhatároztam magam a körülmények tekintetében, esélyem nem volt orvost választani ehhez. Van helyben egy doki, aki a teljesen natúr szülés híve, de a szülés várható idejében már annyi kismamája volt, hogy nem vállalt. Nem bántam. A Szent Imrét terveztem, ott olvastam, hallottam olyan szemléletet, amit magaménak éreztem.
Majd december elsején, 19 nappal a szülés előtt próba cseresznye alapon elmentem a helyi kórház szülészetének nyílt napjára. Olyan érzésem volt, mintha a saját gondolataimat ismételte volna el a szülésznő. Haza már úgy jöttem, hogy a bizalmamba avattam és támogatóra leltem a személyében. A terhesgondozást a továbbiakban ő végezte, aminek során megbeszéltünk mindent, elolvasta a szülési tervem, maximálisan nyitott volt magára a HipnoSzülés módszerére. És megérte :D

19-én hajnali kettőkor felébredtem, hogy olyan fura valami. Nem bírtam visszaaludni, így elővettem a meditációs cd-t, hiszen arra mindig jókat szundítottam. El is aludtam szinte azonnal. Majd háromnegyed 7-kor arra ébredtem, hogy hatalmasat rúgott a baba. Gondoltam, ha már felébredtem, pisilek egyet. El is indultam, de már a hálószoba ajtóban ömleni kezdett a magzatvíz. Elővettem az ajtó mellett, pont a kezemnél lévő pakkból a betéteket, nyugodtan kislattyogtam, kis és nagydolgom elvégeztem, majd vissza a nappaliba. Párom már mocorgott, kérdezte, indulunk-e.
Ekkor kezdtem el érezni, hogy dolgozik a méhem. Nem fájdalmat, hanem olyasfajta érzést, mint az edzőteremben nagyobb súlyok emelgetése közben nagyon erős izommunka során. Nyitottam egy excel táblát, leültem kávézni, gondolkoztam, hogy sminkeljek-e.
Párom felmérte helyettem is reálisan a helyzetet és kiment beindítani az autót, kinyitni a kaput. Én lehurrogtam, miszerint 5 perces összehúzódásokkal vagyok hajlandó elindulni. Az excel tábla viszont hamar kidobta, hogy valójában 2, 2 és fél perces összehúzódásokra ébredtem.... Ekkor hívtam a szülésznőm, hogy lehet, hogy tényleg finisben vagyunk a kissráccal.
A kocsiban már olyan érzésem volt, hogy be.... :D khmm, szóval ébredés és az általam észlelt szülésbeindulás után háromnegyed órával tolófájásaim voltak. Nyolckor felfeküdtem a szülőágyra, hogy betekintsen a szülésznő. Sikerült az alternatív szobába kerülni. Szuperkényelmes és otthonos. Kanapé, pezsgőfürdős kád, tv, labda, szülőzsámoly, bordásfal. Na ezeket nem vettem igénybe. Ő közben intézte a fürdőkád megtöltését, amit a 4 és fél ujjnyi kitágultság láttán le is fújt. Amint bekukkantott, el is szaladt az ügyeletes orvosért, hiszen a helyi rend szerint orvosnak a kitolásnál jelen kell lennie. Megérkezett egy nagyon fiatal, kis szöszke lány, aki nálam azóta is a best of. Fiatal, lelkes és lelkiismeretes.
Gátvédelmet kértem, éreztem is ahogy fáradtságot nem sajnálva próbált mindent megtenni. Ekkor megérkezett még egy ügyeletes női nődoki, ő a kanapéról figyelt. Valamivel kilenc előtt megunhatta a szemlélő szerepét és az én nyugodt tempómat.

Ugyanis két "fájás" között én beszélgettem, vagy kérdezgettem a baba pozíciójáról, hol tart, jól van-e. Tényleg nem éreztem kellemetlenséget, csak a kőkemény izommunkát, meg kíváncsiságot, mi történik velünk, hát ezért kérdezősködtem. Összehúzódások közben az járt a fejemben, hogy milyen fantasztikus dologra képes a testem és hogy soha nem gondoltam volna, hogy ekkora erő lakik bennem. Figyeltem az izmok viselkedését és döbbenettel vegyes csodálkozással egyszerűen csak hagytam, hogy történjen, aminek kell. Tehát ekkor a kanapéról odajött a hölgydoki és közölte, hogy kellene egy kis oxitocin, felgyorsítani az eseményeket. A fejemben a következő gondolat volt: mit akarsz te gyorsítani, amikor két órája kezdődött az egész és a gyerek feje 3 centire van a kijárattól??? Mivel épp akkorát rántottak a csípőm izmai rajtam, hogy egy szép C betűt formáltam, ezért csak egy "nem"-et mondtam. Szerintem. Ugyanis az engem kísérő édesanyám szerint kissé fejleharapós hangnemben kiabáltam azt a nemet.... A válasz az volt, hogy persze, nem muszáj. Húsz perc múlva a hasamon volt a kicsi.

A gátmetszést sajnos nem sikerült elkerülni, de ezt nem bánom. Bármennyire is ágáltam a beavatkozások ellen, nem engedtem vénát biztosítani, nem fogadtam el az oxit, hiába masszírozott a szöszi nődoki, a szülésznőm megmondta, vagy vág, vagy repedek. Ekkorra bíztam benne és a szösziben is annyira, hogy tudjam, mindent megtettek, tudtam, én is mindent megtettem, ha kell, akkor legyen. Pár perc múlva a hasamon volt. Két és fél óra sem kellett, hogy kibújjon. Nem sírt, csak nézett rám a nagy, sötétszürke szemeivel, majd nyújtózott egy nagyot és tovább figyelt engem már a hasamról. A köldökzsinórt a lüktetés leállta után vágták el. A mai napig bánom, hogy nem én. Majd elvitték megtörölgetni, vizsgálni. Ekkor sírt először. Közben engem átnéztek, megstoppoltak. Oxitocin adása szóba sem került, ahogy kértem, mivel nem volt indokolt. Persze ennek a két óra letelte után alaposan utánanéztek odabent. Ha másképp alakult volna, gondolkodás nélkül beleegyezek bármibe akár a szülés közben vagy után. De minden a legjobban alakult.

Két órát töltöttünk el pihenve mi, friss család és anyum. Ekkor mentem át az előkészített szobába, ahol hitetlenkedve kérdezték a szobatársak, hogy valóban most szültem-e? Fehér varjú voltam az osztályon, a többiek a megszokott kórházi szokások szerint vénát biztosítva, menetrendszerű oxitocin-infúzióval szültek. De nekik nem is volt kérésük az orvosok, szülésznők felé. Mi pedig, Kispöttyel nyugodt körülmények között találkoztunk először, úgy, hogy remélem a legjobb belépőt adhattam neki. A tanulság számomra a bizalom visszanyerése és a nyílt kommunikáció sikeressége. A legfontosabbat kaptuk, hogy biztonságban éreztem magam és Őt is, mert engedtek azon az úton anyává, gyermekké, családdá válni, amit magunknak köveztem ki és nekünk a legjobb volt. 
 
És egy utólagos kiegészítés, amit kifelejtettem: annó nagyon tetszett az a történet, amit az egyik anyukáról meséltél, hogy mindig mélyeket aludt a cd-n és arra ébredt, hogy bújik ki a baba. Hát nem összehoztam én is? :D
Nagyon jó az elmúlt időszakra, a veled való felkészülésre, a szülésre gondolnom. Valóban életem egyik legszebb és legátütőbb erejű élményét köszönhetem a tőled kapott tudásnak. 
Köszönöm :)"

Iván születése

"2011. szeptember 12-én, hétfőn reggel 6 óra 26 perckor megszületett második kisfiúnk , Iván. 3600 g-mal , 57 cm-rel. 
Augusztusban végeztük el a tanfolyamot a férjemmel, minden nap rendületlenül gyakoroltunk, relaxációt, légzést, vizualizációt, mindent. :) Egészen biztos vagyok benne, hogy a tanfolyamnak nagyban köszönhetem, illetve Neked Nóra, hogy felkészítettél :), hogy a szülés villámgyors, háborítatlan és gyönyörű volt. 
Hajnali 3-kor ébredtem egy erősebb haskeményedésre, éreztem hogy pisilnem kell. Kimentem wc-re, éreztem, hogy nem csak pisilni kell, hasmenésem volt, kétszer is negyed óra alatt és éreztem, hogy jönnek a hullámok. Viszonylag sűrűn (kb. 5 percenként rögtön), de nem tartanak sokáig (kb. 25 mp.) , viszont elég erősek voltak. Az intuícióm is egyből azt súgta, hogy ma szülök! Rögtön szóltam a férjemnek, hogy keljen föl, engedjen nekem egy kád vizet és készülődjünk. Fél 4-kor ültem be a kádba, előtte írtam egy smst Katinak, a dúlánknak, hogy mi a helyzet és hogy készülődjön, és fürdés után még felhívom. A meleg víz kellemesen ellazított, kezdtek erősödni a hullámok, de nem tartottak sokáig, viszont már kb 4 percesek voltak. Csináltam a lassú légzést, ami nagyon jól esett. Közben gyertyát gyújtottunk, teát főztünk, pakoltunk én meg vajúdgattam. 4-kor hívtam Katit, hogy induljon el hozzánk , fél 5-kor már 2 perces összehúzódások voltak, én meg jöttem-mentem a konyha és a fürdő között, néha a wc-re ültem és már egyre hangosabbakat sóhajtottam, de még mindig rövidek voltak a hullámok, max 40 mp-esek. 
Kati megérkezett 5 óra előtt. Ja én mindeközben az iPodomon a megerősítő állításokat hallgattam és többször rámeredtem a nyíló rózsa képére. :)  5-kor már 2 perces, erős, derékfájós hullámaim voltak, kértem, hogy masszírozzák a derekamat miközben a mosógépre dőltem. Nem találtam a helyemet. Mondtam, hogy induljunk a kórházba, mert ennek már a fele sem tréfa. :) Kati rákérdezett, hogy biztosan ezt akarom-e mert tudta, hogy minél tovább szerettem volna itthon vajúdni. Mondtam, hogy nem tudom mit akarok, ekkor már nem itt jártam. Felhívtam a szülésznőmet negyed 6-kor, mondtam neki hogy lassan elindulunk. Fél 6kor ültünk be a kocsiba, az út borzalmas volt, többször rászóltam a férjemre, hogy hajtson át a piroson és hogy menjen gyorsabban. :) Viszont egész végig, a szülőszobáig hallgattam a szivárvány relaxációt, ami annyira de annyira jó volt, csak arra figyeltem és a hullámaimra!!! A fogadott dokim volt épp ügyeletben - szerencséjére mert amúgy lekéste volna a szülést, ugyanis amikor odaértünk kb 6 órakor, már éreztem, hogy nyomnom kell. Rögtön az alternatív szülőszobába mentünk, megvizsgált a doki, a méhszáj teljesen nyitva volt. Amikor ezt meghallottam majdnem elsírtam magam örömömbe és arra gondoltam, hogy te jó ég, tényleg lehet ennyire gyorsan és ilyen rövid hullámokkal is szülni?! :) Leereszkedtem négykézlábra, abban a pillanatban megrepedt a burok, a víz szép tiszta volt, és én nyomtam, vagyis próbáltam lefelé lélegezni a babát. Ami többé-kevésbé sikerült is. Közben a dúlám és a férjem is átöltöztek, berohantak, nehogy lekéssenek a nagy eseményről. Pár hullám után, kint volt Iván feje majd kicsússzant lassan a kis teste is. Isteni érzés volt! Ránéztem az órára, még nem volt fél 7. Alig hittem el, hogy 3 és fél óra után, egy viszonylag könnyű , bár nem fájdalommentes, de rövid hullámkból álló vajúdás után máris a cicimen piheg a kisfiam!!! Csak azt mondogattam, hogy mennyire boldog vagyok!! :) Elmondhatom, hogy nagyon tudtam befelé figyelni és ellazítani magam, a relaxáció és a megerősítő állítások hallgatása rengeteget segített, meg nyilván a sok járkálás , és rázkódás az autóban szintén meggyorsította a folyamatot. 
A férjem vágta el a köldökzsinórt, amikor már nem pulzált, majd Ivánt rám fektették, és két órán át nem engedtük el egymást. Szépen szopizott is egyből. Nem háborgatták őt sem, engem sem, 2 órán át csak néztük egymást és boldogan heverésztünk! És ami a legszebb, hogy még aznap hazamentünk a kórházból, otthon pedig az éppen aznap 1 éves nagyobbik kisfiúnk várt minket, akit így közösen tudtunk felköszönteni. Szerintem neki ennél szebb ajándék nem is kellett!!! :)"

 

Ármin születése, 2010. május, Budapest

"Egy évvel ezelőtt, még nem ébredt mellettem ez a picike lény. Egy évvel ezelőtt ilyenkor még nem is sejtettem, hogy az, aki a pocakomban lakott 38 hete, estére már a karjaimban lesz. Még annál a gondolatnál tartottam, hogy másnap államvizsgázom, és megpróbáltam megírni az összefoglalómat. De nem álltam már neki, nem tudtam, mert már egészen másra készültem tudatalatt. Dél körül átjött Z, hogy használhassa az internetet, már rá sem igazán figyeltem. Aztán gyanúsan ritmusban érkeztek az icipici hullámok. Elindultam a város túlfelébe a 38. heti ultrahangra.

A buszon mélyen magamból figyeltem az embereket, a világot, egészen tisztán láttam mindent. Ott voltam. Egy pillanatra még el is szórakoztattam magam a gondolattal, hogy én épp vajúdok, a sok ember körülöttem pedig még csak nem is sejti. Egyedül a Dunáról visszaverődő fénysugarak tudták. A kórházba - ejj de nem szeretem ezt a szót - érve már bizonyos voltam egy elindult és kialakult rendszerben. Utoljára lestük meg Ármint pocakon belül.

Hazamentünk, hisz az orvos véleménye szerint csak jóslókat érezhettem. Letelepedtem a kanapéra az akkortájt imádott mentolos szőlőcukrommal. Újra átjött Z barátunk, és párommal felfúrták a picike függőágyat, és felállították a kiságyat. Jól esett más emberek jelenlétét, tevékenységét hallgatni belülről. Fokozatosan elcsendesedtem. Figyeltem, és hagytam folyni, szétáramlani testemben az érkező hullámokat. Papírra firkantottam a hullámok kezdetét, majd elmerültem bennük. Olyankor megszűnt minden körülöttem. Bizony fél nyolc táján szép egyenletes "ötpercesekkel" indultunk, előtte még néhány holmit összepakoltam, ruhát az evilágra érkezőnek. A városnézést kihagytam volna a a budapesti kátyús utakon, egy-egy bukkanót, egy-egy belémdöfött tőrnek éreztem.

Megérkeztünk, a bejáratig meg kellett pihennem, majd beérve egy gyors vizsgálat: nyolc ujjnyi! A szülésznő is rendesen meglepődött. Hát gyorsan telefonált az orvosunknak. Addig ctg - bár nem kellett feküdnöm, gyötrelmesen kényelmetlen volt a szék, és bár direkt nem néztem rá a monitoron kirajzolódó hullámokra, a baba szívhangjának visszajelzése sokkal jobban tudatosította a testemben zajló erőket, és ez növelte fájdalomérzetemet. Közben érkezett meg doktorunk, aki szelíden kért elnézést: nekem volt igazam, hogy ez a baba ma elindult. Készen állt a fürdőkád, és amint beletelepedtem, megszűnt a kinti világ. Már nem figyeltem semmi másra, csak befelé. Párom maradt csak bent a szobában, csendben gubbasztott a kád szélénél.

Nem esett jól a beszéd és az érintés. "Egyedül" volt jó. A hullámok között nem ezen a földön jártam, repültem valahol magasan. Aztán mikor érkezett, mintha a lábamnál fogva citáltak volna vissza a testembe hatalmas erők. Nem álltam ellen. Hagytam hogy történjen. A végén újra könnyeden a magasba emelkedtem. Így játszottunk. Aztán megváltozott a játékszabály, éreztem, hogy egy másik szakasz következik. Párom behívta a szülésznőt és a doktort. Utóbbi letelepedett a valahol a perifériámon kívül, s végig ott maradt. A szülésznő figyelte aktívan az eseményeket.

Ritkultak és rövidültek a hullámok, de tudtam, hogy így a jó. Visszatértem a földre, és tisztán, élesen láttam és értettem mindent. Beszélgettünk is, mert jólesett. Még egy mongol vajúdás körüli szokást is elmeséltem a "közönségnek". A baba kilélegzésénél nem voltam elég határozott, pedig a testem egyértelműen jelezte, hogy nincs szükség erőből történő rásegítésre. Nem is esett egybe a hozzánk érkező hullámok jellegével. Hosszú ideig tartott az utolsó felvonás, de nem éreztem, hogy fájt volna, könnyebb volt kifejezetten, a víz sok terhet levett, és csillapított. Lassan érkezett, de talán tudta, hogy így nem sebez meg. Egyáltalán! Bölcs a természet! Kivártunk, s megérkezett tíz óra tíz perckor. Vízből vízbe, majd pár karcsapás után egyenesen a karjaimba. Hihetetlen csoda!

Csak mosolyogtam, s érzékszerveim nem győztek betelni. Nem voltam fáradt a legkisebb mértékben sem! Ott azonnal újra tudtam volna csinálni az egészet az elejétől! Tele voltam energiával! Kis idő után átköltöztünk a franciaágyra. Zavartalanul csodáltuk egymást. Elkezdtük, és azóta is folyamatosan tanuljuk a másikat..."

 Ármin édesanyja Marie Mongan könyvét forgatva, önállóan készült fel a szülésre - tanfolyam akkor még nem volt elérhető Magyarországon.

 

Linda mesél...

A Bezzeganya blogon jelent meg ez a klassz szüléstörténet, az anya Kuharcsik Réka kolléganőnél végezte a tanfolyamot: http://bezzeganya.postr.hu/eroszakkal-toltak-ki-az-elsot-fajdalom-nelkul-szultem-a-masodik 

 

Külföldi anyák történetei

Loan Kutter, Svájc:

 “Számunkra a szülés őrületesen gyönyörű élmény volt! Mivel rendszeres szorításokat éreztem a hasamban, a méhem környékén, bementem a kórházba, ahol megvizsgált a szülésznő, és azt mondta, a méhszájam máris 9cm. Ez szuper volt! Innentől kezdve kb. 3 órába telt (ebből egy és negyedet a kádban töltöttem), amíg a lányunk, Leonie, világra jött.

A hullámaim között csodásan tudtam relaxálni, a speciális légzés és a meleg víz nagyon nyugtatóan hatottak rám. Különleges élmény volt, és mi bárkinek csak javasolni tudjuk a HypnoBirthing-et, mivel az ember lánya így tökéletesen fel tud készülni.”

 


Lael Dowd, VA, Egyesült Államok:

“Noha nem tudtam folytatni a speciális HypnoBirthing® technikák alkalmazását a vajúdásom későbbi szakaszában, a tanfolyam és a relaxáció segítettek a vajúdásra való mentális felkészülésben és a korai vajúdásban. Az első gyermekemnél császármetszés történt, így most egy sikeres, gyógyszeres beavatkozások nélküli VBAC-m volt, ami csodálatos. A magabiztosság, amit a HypnoBirthing® adott, segített abban, hogy teljesen tudatában legyek, a testem még mindig képes természetes szülésre.

A lányom, aki császáros, sosem szopizott jól, de ezúttal a fiamnál minden rendben a szoptatással, és csak arra tudok gondolni, hogy a természetes szülés miatt.”

VBAC (ejtsd: “víbek”) az angol Vaginal Birth After Cesarean kifejezés rövidítése, magyarul CsUSz (Császármetszés Után [Hüvelyi] Szülés). A rövidítés igen elterjedt, a körülményesen hosszú kifejezésre való tekintettel.

Linda Maya


Kristen Robinson:

"Nincs olyan, hogy “A” kedvenc részem a szülésből, sok-sok kedvenc részletem van"

Ez a harmadik gyermekünk születésének története – Christian Luke Robinson-é. Október nyolcadikára voltam kiírva. Este fél 12-kor még panaszkodtam is, hogy a vajúdásaim sosem valami izgalmas történéssel kezdődnek, hanem simán csak beindulnak a méhem hullámzásai.

Október kilencedikén hajnali fél egykor a wc felé menet egyszer csak megindult a magzatvíz! Igazán izgatott lettem, pláne, hogy a hullámok erőteljesen indultak be negyed órával később: rögtön 5 percenként. Nagyon azt akartam, hogy a vajúdásom rövidebb legyen, mint legutóbb – a kívánságom 6 óra volt.

Eleinte küszködtem, hogy kontrollt, fókuszt és ellazulást teremtsek. Az összehúzódások ereje induláskor elég nagy meglepetést okozott. Általában elég sok időm van arra, hogy a szülésnek eddig a pontjáig eljussak, de most másképp történt. A férjem lágy zenét tett be, amit még korábban választottunk ki, és elkezdte a Könnyű Érintés masszázst.

Másfél órán keresztül kettesben vajúdtunk, mielőtt felhívtuk volna anyukámat, aki bába, hogy jöjjön át. Használtam a vajúdólabdát, és sokat ültem a wc-n is ezalatt az idő alatt. A bábám hajnali 3 körül érkezett. Ekkor

bementem a kádba, a férjem hipnózis szövegeket olvasott fel nekem, és mindketten hallgattuk a HypnoBirthing® CD-t, amit a tanfolyamon kaptunk, újra és újra.

Tudtam, hogy ez egy 6 órás vajúdás lesz, mert erre az élményre vágytam, erre a tapasztalásra fókuszáltam. Olyan más volt ez a szülés, mint a előző kettő, melyhez szerencsém volt. Hiába csináltam már kettőször, most

sokkal többet tudtam a folyamatról. Keblemre öleltem a hullámokat, és szívből üdvözöltem őket; tudván, hogy kisbabámat egyre közelebb és közelebb hozzák hozzám. A többi szülésemmel összehasonlítva ténylegesen éreztem, ahogy a testem dolgozik értem, és azt is, milyen gyorsan.

Néhányszor megvizsgáltattam magam a bábával, hogy tudjam, elkezdhetem-e már a baba lefelé lélegzését, mert különös érzeteim voltak, amilyenek korábban sosem. Ez csak az volt, ahogy a baba elkezdett leereszkedni a szülőúthoz.

Emlékszem, gyakran kérdezgettem Phil-t, hogy mennyi az idő, mert tudtam, hogy csak fél hétig kell várnom, és akkor a kisbabámat a karomban tarthatom. A bábám olyan fél hat tájban megkért, hogy jöjjek ki a kádból, és vajúdjak az ágy mellett térdelve, hogy a babát tovább segítsem lefelé. Ekkor elkezdtem használni a szülési légzést, hogy felgyorsítsam az utazását. Nem tudom, ez meddig tartott, de nem sokáig. Az idő valóban megszűnik a születés csodájakor. Egyrészt úgy tűnik, hogy milyen sokáig tartott eljutni egy bizonyos pontig, másrészt viszont az egész élmény olyan gyors, és az órák egyszer csak váratlanul elröppennek.

Ideges voltam a kitolástól, a korábbi tapasztalatom miatt, amikor a babát szinte kilőttem, át az ágyon, egy vagy két óriási nyomással. Ezt most el akartam kerülni, hogy gyorsabban gyógyuljak és élvezhessem a gyermekágyat. Amikor nyomási ingert éreztem, képes voltam lassan csinálni és lágyan irányítani, szünetet tartva, amikor a bába arra kért, így elkerülve a szükségtelen repedést. Ezt annak tulajdonítom, hogy a szülésnek ezt a részét rengetegszer vizualizáltam, újra és újra...

Gyönyörű kisfiunk reggel 6:46-kor született, az édesapja karjába, aki szívünk minden szeretetével fogadta. Rögtön a kezembe adta, amíg vártuk a méhlepény megszületését. A méhlepényből a babámba áramlott a vér, mielőtt Phil elvágta a köldökzsinórt. A kisfiunk nem sírt, feltűnően rózsaszín volt, és még az orrát sem kellett leszívni. Rögtön meg tudtam szoptatni, ami figyelemreméltóan korán történt, még ha időnként az is a benyomásom, hogy a szopizást azóta se hagyta abba.

A baba a mellemen maradhatott, hátán az apja kezével, amíg képesek voltunk elengedni és átadni őt a bábánknak egy órával később. Megmérte: 3660g és 53cm.

Nincs olyan, hogy “a kedvenc részem" a szülésből, sok-sok kedvenc részletem van. Messzemenőkig a legszebb szülésem, a könnyedség, amivel szültem, a gyorsasága és a felépülés is lenyűgözött. Fantasztikusan éreztem magam, és nem tapasztaltam semmilyen fájdalmat, eltekintve a tipikus utófájásoktól.

Olyan sokat lehetne beszélni arról, milyen a saját otthonom és szobám kényelmében szülni, ahol minden ismerős, ami körülvesz. Hihetetlen volt új gyermekünket szívünkbe fogadni, miközben a többi  aludt odalent. Sosem felejtem el a lányom arcán a döbbent csodálkozást, amikor belépett a szobánkba 45 perccel azután, hogy megszületett a kistestvére. Azonnal kötődni tudtunk, az egész családunk.

Ami a leginkább eszembe jut, hogy mennyire tudtam érzékelni, mi zajlik éppen a testemben, ahogyan teszi a természetadta dolgát. A különbség jelentős, ténylegesen éreztem, ahogy zajlik a szülés folyamata. Kisbabánk rendkívül nyugodt volt a megszületése után, és eltérően a másik két gyermekemtől, az arcocskáján semmi nyoma nem volt horzsolásnak vagy nyomódásnak, amit az intenzív vajúdástól vagy szüléstől.

Az egyetlen dolog, amin változtatnék, az a gyakorlásra szánt idő, amit a HypnoBirthing® tananyag és technikák elsajátítására fordítottam. Amikor elkezdtük a tanfolyamot, 35 hetes voltam, és a kisbabám tényleges  születése előtti héten fejeztük be. Még a rendelkezésünkre álló kevés idő alatti gyakorlás is nagyon is érzékelhető változást jelentett a szüléskor.”

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
Bekezdések